Öngyilkosság. Figyelmeztető jelek.

Untig ismert klisé, hogy a dark/goth lényezetek

a.) mind szuicidek, ön-és közveszélyesek;
b.) csak megjátsszák magukat, valójában csak érdekes egyéniségnek igyekeznek látszani. 

Ennek a - csak nagyon részlegesen helytálló - sztereotípiának helyesbítése ennek a cikknek a célja. Azt hiszem, ha az emberek megértik, melyek az öngyilkosság valódi figyelmeztető jelei, akkor könnyebben tesznek különbséget a valódi szuicid szándék kommunikálása, illetve a figyelemhajhászat között. Szeretném, ha mindenki értené: vonzódni ehhez a stílushoz nem szükségszerűen jelent egyet az öngyilkos hajlamokkal; továbbá, öngyilkosok már a dark/goth stílus kialakulása előtt is léteztek (és a mai napig is léteznek, stílusfüggetlenül.)

Sokan vélik—tévesen—úgy: az öngyilkosság mindig váratlanul, tragikus hirtelenséggel történik meg, mindenféle előjel nélkül. A valóság ezzel szemben: mindenki, aki az öngyilkosságot fontolgatja, utal tervére direkt, vagy indirekt úton, mielőtt megtenné, vagy akár csak kísérletet is tenne rá. Az öngyilkosságok többsége nem "derült égből villámcsapás" tehát; egy öngyilkos, mielőtt végezne magával, valamilyen formában kommunikálja a szándékait a környezete felé. Ezek a jelek sokszor nagyon árnyaltak, áttételesek - viszont egy sajátos tendenciát, mintázatot mutatnak, amely észrevehető a legtöbb öngyilkosjelöltnél.
Mindez arra utal: az öngyilkosok rendszerint szeretnék, ha volna más választásuk is; egy végsőkig elszánt ember - akinek a döntését már senki és semmi nem változtathatja meg - nyilván nem is kísérelné meg közölni senkivel, semmilyen formában, mire készül: egyszerűen csak megtenné. Sokatmondó, mennyire nem figyelnek egymásra az emberek, illetve mennyire nem veszik komolyan egymás jelzéseit... rengetegen jutnak el az öngyilkosságig, anélkül hogy a figyelmeztető jelekből bárkinek is bármi feltűnne. 


Némivel több figyelemmel, az indirekt jelek észrevételével, illetve komolyan vételével valószínűleg több öngyilkosság is megelőzhető volna. (Azoknak, akik abban a meggyőződésben élnek: a dark/goth stílus bármely elemének követése öngyilkossági szándékra utal, különösképpen javasolt az alábbiak megfontolása.)
Ez az összeállítás segítséget nyújthat abban: milyen részletekre érdemes odafigyelni, milyen apró momentumok lehetnek jelzésértékűek?

Az alábbi csoportokban felsorolt viselkedések bármelyike öngyilkossági szándékra adhat gyanút! A változások, amelyek gyanúra adhatnak okot, lehetnek...

Hangulatbéliek

  • Aggódás, szorongás, ingerlékenység, vagy minden látható ok nélküli ingerültség
  • Kontrollálhatatlannak tűnő, féktelen dührohamok - amelyek esetleg mások irányában igyekeznek kitörni?
  • Búskomorság vagy egykedvűség
  • Félelem, szorongás kifejezése bizonyos helyzetek iránt - például "nem akarok egyedül maradni!", vagy pontosabban megjelölve "nem akarok egyedül maradni (adott időben/helyen)!" (Ez utalhat az ambivalenciára: az illető már eltervezte, pontosan mikor és hol tenné meg, de valójában még nem szánta el magát a végsőkig, fél megtenni.)
  • Sírékonyság, érzékenykedés, amely korábban nem volt jellemző az illetőre
  • Hirtelen, váratlan ingadozások az egyén hangulatában

Hozzáállásbéliek

  • Reménytelenség
  • Jellemző kijelentések:
    • "Semmi sem jön össze."
    • "Már nem érdekel úgysem az egész."
    • "Nemsoká úgyis vége lesz."
    • "Nem sokáig zavarok már senkit."
    • "Nem tudom, meddig bírom."
    • "Nem bírom már tovább."
    • "Nem vagyok jó semmire."
    • "Mindenkinek jobb volna, ha nem lennék a világon."
    • "Utálom az életet. Akár meg is ölhetném magamat."
    • "Bárcsak ne lennék a világon."
  • Tehetetlenség, kilátástalanság, csapdába esés kifejeződése
  • Céltalanság, döntésképtelenség
  • Intenzív bűntudat, megszégyenültség, megalázottság érzése

Magatartásbéliek

  • Önveszélyes vagy kockázatkereső viselkedés—akár “véletlen figyelmetlenségnek” álcázva. A közlekedési lámpa figyelmen kívül hagyása; túlzottan sok “véletlen baleset” - például az illető valami súlyos tárgyat a lábára ejt, elesik, vagy különböző végtagjait “véletlenül” igen durván beüti valamibe...
  • Drasztikus változások a külsőségekben—például, aki korábban kínosan ügyelt magára, hirtelen elhanyagolja külsejét
  • Túl kevés vagy túl sok alvás; álmatlanság, és/vagy az egyén arról számol be, hogy akármennyit is alszik, nem tudja kipihenni magát.

Változások a környezettel való kapcsolatot illetően

  • Eltávolodás a családtól, társaságtól, ismerősöktől; a korábbiakhoz képest jelentős visszahúzódás a családi vagy közösségi alkalmaktól, eseményektől.
  • Izoláció: az egyén több időt tölt egyedül, mint korábban, vagy arra panaszkodik, hogy még akkor is egyedül érzi magát, ha sokan vannak körülötte, "üvegfalat érez önmaga körül".
  • A fenti két ponttal egyidejűleg: váratlan és látszólag céltalan telefonhívásokat vagy maileket ereszt meg, "csak köszönni akartam" jellegű tartalommal. (Valójában: az illető ilyenkor nem "köszönni", hanem "elköszönni" szándékozik!)
  • Kedvelt tárgyak, személyes holmik elajándékozgatása.

Teljesítménybéli változások

  • Általános teljesítményromlás figyelhető meg.
  • Korábbi tevékenységek elhanyagolása—sportok, hobbik, iskola, munka. Nemcsak a kimaradozás számít ide: az egykedvű, mechanikus “ott vagyok, de mégsem” is vészjel.
  • Figyelemzavar, beszűkült gondolati minták - jellemzően a múltra vagy a jelenre összpontosítva; a jövőről nem esik szó.

Halálra, erőszakra fókuszálás

  • Kedvelt és gyakran felmerülő beszédtéma a halál, különösképpen az önkezű, vagy erőszakos halál. Öngyilkos - illetve erőszakos halált halt - hírességek lelkes, rajongó emlegetése.
  • A halál és az átlényegülés témájának rendszeres felmerülése gondolati mintázatokban, alkotásokban, rajzokban, képmanipekben, zenei preferenciákban.
    (Seres Rezső és a Szomorú vasárnap már-már közhely, de akadnak ennél kevésbé közismert "jelzésértékű" dalok is. Egy lánynak például, aki később kiugrott az ablakon, a kedvenc száma Eric Clapton-tól a "Tears in Heaven" volt - erről a dalról érdemes tudni, hogy Clapton a kisfia emlékére írta, aki egy felhőkarcoló ablakából zuhant ki! Egy másik öngyilkos lány az Evanescence-től a "My Immortal"-t hallgatta végig nagyon sokszor, ennek a számnak a szövege önmagáért beszél... Nyilván nem azért lettek öngyilkosok, MERT ezeket a számokat kedvelték - hasonlóképpen le lehetne végre kopni a a Better By You Better By Me-ről és a Suicide Solution-ról is. Ellenkező irányból érdemes közelíteni. Önmagában egy daltól senkinek nem támad öngyilkos késztetése.)
  • Érdekes, de a fényképezés témái is jellemzőek lehetnek: az alagút, sötétség végén a fény, sötét erdő sziluettjein átragyogó napfény, szűk folyosó, elhagyatott templom fotótémáit előnyben szoktak részesíteni egyes szuicidek.
  • Agresszív tartalmak felbukkanása: fegyverkezés, háborúk, erőszakos filmek, játékok iránt támadt - szokatlan, hirtelen - érdeklődés.
  • Növekvő intenzitású érdeklődés a fegyverviselés, mérgek, balesetek iránt.

Váratlanul derűs és nyugodt viselkedés egy hosszabb, depressziós és önveszélyes időszak után 

Nagyon fontos: az előzőekhez képest tapasztalható látványos javulás direkt öngyilkosság-vészjel lehet.
Ez a látszólagos ellentmondás igényel egy kis magyarázatot.
A legnagyobb veszélyt nem az jelezheti a külvilág számára, ha az illető egyértelműen "padlón van". Ironikus módon, éppen a legsúlyosabb depresszió állapotában van kisebb esély öngyilkosságra - t.i. az egyén ilyenkor túl fásult, kimerült és egykedvű ahhoz, hogy megtegye; az apátia miatt egyébként is egy olyan állapotot eredményez, amelyben az ember már az öngyilkosságot is értelmetlennek találja.

A hangulatban beállt hirtelen javulás azt jelölheti: az illető megbékélt a saját döntésével, hogy véget vet az életének, és már kivitelezhető terve is van erre. A megnyugvás, amelyet a "nemsoká túlleszek rajta" érzése megkönnyebbüléssel járhat, és ez nyilvánul meg látszólagos javulásban. (Sajátos, de tavasszal, amikor a természetben megindul az élet, viszonylag gyakoriak az öngyilkosságok. Ez a stimuláló hatás a szuicideknél sok esetben éppen befelé szokott hatni, és az önmegsemmisítést stimulálja...)
Ezért - ha olyasvalaki, aki korábban depresszióra vagy öngyilkos hajlamra utaló jeleket adott - ugrásszerűen, minden látható ok nélkül boldogabbnak tűnik - azonnali cselekvést igényel! Talán éppen most írja a meghívót a mosolygós sakknagymesternek...

In ultimas res

Vendégszerzőnk, Lia újabb gyöngyszeme ez a költemény. Nem igényel további kommentárt.

In ultimas res

Messze élek,
ahol senki sem lát
Ha beszélnék
nem hallanád
Ott maradtam,
csak az árnyékom jött
Győzelmet álmodni
az agónia fölött
Ha vége lenne
az élet megfordulna
Ott születtem
ahol meghalni kellett volna

Misericordia

Örömmel üdvözlöm a Darxite első vendégszerzőjét, Liát, aki mindjárt egy mély, spirituális tartalmú, elgondolkodtató történettel gazdagítja az oldalt. Fogadjátok szeretettel!

* * *

„Akkor mondá Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogy sem elhordozhatnám.
Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bújdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
És mondá az Úr: Sőt, inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.”
(Mózes 4.2-15)

Éjfélt jelzett a harangszó, megtörte az éjszaka csendjét, ahogyan visszaverődött a templom falairól.
Mint minden éjjel, Raphael ma is megérkezett, hogy a szeretet lángjával gyertyát gyújtson az oltáron. Az emelvény árnyékában ott ült megint a fekete köpenybe burkolózó alak, aki a pokolból érkezett, és az angyalt fürkészte. Ezt eddig mindig csendben, a sötétben megbújva tette, ma azonban hirtelen megszólalt:
- Mondd, ez tényleg meggyógyít mindenkit? – hangja félénk volt és rekedt, hallatszott, hogy már jó ideje nem szólalhatott meg. Nehezére esett a beszéd, de igyekezett határozottnak tűnni. Raphaelt meglepte a kérdés, de készséggel válaszolt.
-Igen. A szeretet ereje minden rosszat legyőz.
- Azon is segít, ha valaki nem tudja, hogy kell? – a démon kicsit közelebb húzódott az oltárhoz.
- Mit hogy kell?
- Szeretni.
- Persze.
- Hogyan?
- Csak figyeld, hogy mit üzen… - Raphael örült neki, hogy a pokolból érkezett lény végre megszólította őt, megtisztelőnek érezte, hogy a segítségét kéri.
- Utat fog mutatni, mit tegyél! – tette hozzá gyorsan, és elindult vissza a Mennyekbe.

Severyn ismét egyedül maradt Isten házában és szeretet lángját figyelte. Azt gondolta, ha egyszer megszólítja az arkangyalt, fény derül a titokra. Egy kicsit csalódott volt. Talán benne van a hiba. Szeretett volna az emberekhez tartozni, vagy legalább hasonlóvá válni hozzájuk, de tudta, hogy démonként képtelen ráhangolódni az érzéseikre. A gyertya semmivel sem tűnt másnak, mint a többi, ami vele együtt égett, ezért nem is tudta megkülönböztetni a többitől. A láng talán csak egy szimbólum, és nem tud semmi különöset.


Másnap este Raphael megint elhozta a lángot. Már messziről látta, hogy a csuklyás alak ezúttal nem húzódott el az emelvény alá, hanem kimerészkedett, mintha őt várta volna.
- No, nem kaptál választ? – tette fel a kérdést, mert sejtette, hogy az alak erre vár.
- Nem. És már nem is vagyok biztos benne, hogy ez működhet…-
Ezúttal már jóval bátrabban beszélt, mint tegnap, de még mindig érezhető volt hangján, nem biztos benne, hogy kimondhatja e a szavakat.
- Ez eretnek beszéd, ugye tudod? – vágott a szavába Raphael egy kicsit ingerültebben, de igyekezett visszafogni magát.
- Ne haragudj, csak, nem is tudom… - Severyn hangja újra megtelt félénkséggel - Nem hiszem, hogy ez nálam működik. Nem biztos, hogy rajtam is tud segíteni.
- Mit szeretnél?
- Szeretni, ahogyan az emberek közt szokás. Ha valaki fontos lehetne…akivel fontosabbak vagyunk egymásnak, mint a többiek.
- Biztosan ismersz valakit, akihez jobban kötődsz, mint másokhoz.
- De nem ismerek senkit. –
Az egyetlen, akihez Severyn évek óta szólni mert és aki válaszolt is neki, az arkangyal volt.
– Téged talán szívesen megismernélek. – tette hozzá félősen.
- Kedves vagy. –
Raphael mosolygott, de még mindig kétségei voltak, hogy mit gondoljon.
– De én Isten katonája vagyok és rengeteg dolgom van. Én is szívesen megismernélek, de csak ezt a kevés időt tudom itt tölteni.
-Nem baj. Mit csinálsz még, mikor nem itt vagy?
- Oh, rengeteg feladatom van. Magasabb rangú vagyok, mint a legtöbb angyal, így a feladatom is több és súlyosabb. Mindig szolgálatkésznek kell lennem.
- Milyen feladataid vannak? – Severyn már egészen kimerészkedett az oltárhoz és nem igyekezett annyira rejtegetni magát. Érdeklődve figyelt.
- A szeretetet kell eljuttatnom mindenkihez. És a könyörületet. A legvégső irgalmasságot. – felelte büszkén Raphael – de most már indulnom kell. Majd holnap újra eljövök. –
Azzal elrepült.

Severyn úgy érezte, jó lett volna még beszélgetni, de örült, hogy legalább egy kis lehetősége volt rá. Elalvás előtt a pislákoló gyertyákat figyelte. Még mindig egyformának látta mindet, de megjegyezte, melyiket gyújtotta meg az angyal. 


- Nem próbálsz meg kimerészkedni innen? – kérdezte az angyal másnap.
- Nekem itt is nagyon jó. Ma hová kell még menned, ha itt végeztél?
- Vissza az Úrhoz és várni a további parancsait. Még nem tudom, mi lesz a többi feladat. Holnap is itt leszel?
- Persze. –
Valaki végre szeretné, hogy holnap is itt legyen…
- Tudod, kint a téren is sok rendes ember van. Szívesen beszélgetnek bárkivel, ha olyan a kedvük.
- A templomban jobban biztonságban érzem magam. –
Szívesen kiment volna az emberek közé, de az ő közeledésük nem volt olyan biztos, mint az angyalé, és attól is félt, hogy a kintléte alatt elszalasztja azt a kevéske időt, amíg Raphael a templomban van.
– Odakint kevesen lennének olyan kedvesek és segítőkészek, mint te – tette hozzá és fehér arca elpirult.
-Köszönöm.Igyekszem az lenni. De az emberek is rendesek. Némelyikük. Majd holnap meglátod, ha kimész! – azzal szó nélkül elindult visszafelé.

Severynt jóleső érzéssel töltötte el, hogy másnap megint beszélhetnek, de a gondolat egy kissé türelmetlenné is tette. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy valóban kimegy de eszébe jutott, mi lenne, ha ott mégis megismerkedne egy kedves emberrel, és azzal esetleg megsértené Raphaelt. A gondolattól egy kicsit bűntudata támadt, ezért befészkelte magát a szószék alá, és a gyertyákat nézte. Amelyik utoljára lett meggyújtva, arról eszébejutott, hogy az angyal itt járt és holnap meg azután is majd megint jönni fog. 



Raphael sietve érkezett és feladatát ellátva már igyekezett is volna vissza. Meglepődve tapasztalta, hogy Severyn már ott várja őt a templom közepén.
-Hová sietsz úgy? Ma fontos dolgod van?
-Mindig fontos dolgom van – vetette oda az angyal. - Milyen napod volt? Voltál odakint?
- Nem. Itt szívesebben vagyok.
- Ahogy gondolod. Pedig jó odakint, annak ellenére, hogy sok a rossz ember, és gyakran tesznek rossz dolgokat, lehet őket szeretni. De ha jólesik, hát maradj.

Severyn arra gondolt, jó lenne az egész napot átaludni, hogy ne kelljen annyit várnia. Ha egész további örök életéből csak azt a pár percnyi időt töltené ébren, ameddig Raphaellel beszélhet, már boldog élete lehetne. Az egyedül töltött idő pazarlásnak tűnt. A gyertyát figyelve aludt el , ami ma este egyetlen volt a többi közt. Nem tudta, hogy azokat kik gyújtották meg, de nem is volt rá kíváncsi. Büszke volt rá, hogy arról az egyről tudja, kihez tartozik.
Tervei ellenére már délelőtt felébredt, Rengeteg idő volt éjfélig… Hogy elüsse az időt, arról fantáziálgatott, hogy az angyal megérkezik és ezúttal tovább marad, vagy több érdeklődést mutat felé. Estére végül már alig tudta, mi történt meg valóban, és mi az, ami csak a fejében játszódott le. 



- Ma nem kérdezed meg, hogy voltam e odakint? –kérdezte lelkesen, amikor Raphael megérkezett.
- Miért, voltál?
- Nem. De tegnap megkérdezted.
- Gondoltam, ha tegnap nem voltál, akkor ma sem. Azt mondtad, itt biztonságban érzed magad, ami végül is jogos. Hiszen ez Isten háza, ahol szeretve vagy. – Raphael már indult is.

Severyn érezte, hogy lassan valami gyökértelen fájdalom kezd kialakulni a mellkasában. A várakozás egyre kellemetlenebbé vált. Több volt belőle, mint az örömteli időből, amit együtt tölthetnek. Nem ilyennek képzelte, hogy valaki fontos számára. Pedig ki lehetne fontos, ha nem az, aki valamikor kedves volt hozzá…Még most is az. Csak nagyon sok a dolga… Alig ér rá. De mindenkihez el kell juttatnia a szeretetet. És a könyörületet. A legvégső irgalmasságot. 


*


- Ma később jöttél! – szaladt az angyal elé, amikor az 10 perccel éjfél után megjelent. –Tovább is maradsz?
- Nem. Csak meggyújtom a gyertyát, ahogy szoktam, aztán megyek vissza. Majd holnap jövök megint.
- Nem maradnál egy kicsit? – Severyn már előre rettegett a választól.
- Valami baj van? Segíthetek?
- …Nem. Csak hiányoztál és gondoltam itt maradsz egy kicsit.
- Miért nem mentél ki az emberek közé?
- Mert rád jobban kíváncsi vagyok. Az emberektől pedig félek. Viszont te igazán kedves tudsz lenni.
- Jólesik, hogy ezt mondod. Ne haragudj, de most mennem kell.
- Úgy sajnálom, hogy mindig olyan hamar vissza kell menned. Olyan kevés ideig vagy itt.
- Sok ember vágyik társaságra, akik jobban ráérnek. Esetleg őket is megkereshetnéd! Bár, azt nem ígérem, hogy mindenki olyan kedves lesz, mint én.
- De én téged szeretnélek megismerni!- Severyn az agyal vállára tette a kezét, hogy visszatartsa. Kétségbeesésében talán egy kicsit erősebben is ragadta meg, mint indokolt lett volna.
- Ennek örülök, de nem biztos, hogy ez jó lesz így. Kérlek, holnap ne akaszkodj így rám, amikor jövök. Talán jobb lenne, ha itt sem lennél. Severynen pedig ismét úrrá lett a fájdalom, amit eddig csak akkor érzett, amikor az angyal nem volt vele. Miért kívánja Raphael, hogy ne legyen itt? Eddig mindig barátságos volt.
- Nem tilthatsz ki a templomból! – hirtelen csak ez jutott eszébe, hogy megmentse a helyzetet. Nem küldhetik el innen. Ez az a hely, ahol biztosan minden nap találkozik az egyetlennel, aki fontos neki és ahol minden nap biztonságban várhat rá.
- Akkor itt lehetsz, csak most már engem hagyj!
- Eddig nem volt baj, hogy itt vagyok.
- Mondtam, hogy menj az emberek közé.
-Az emberek rosszak. Nekem a te társaságod kell.
- Kezdesz túlzásokba esni, megijesztesz a viselkedéseddel. Hogy maradsz vagy sem, az rajtad áll. De szeretném, ha elfelejtenél.

Severyn sírva nézte a gyertyalángot és a fájdalom kínzóvá vált. Már nem arról fantáziált, hogy hogyan válik kapcsolatuk az angyallal erősebbé, hanem arról, miféle módokon érhet majd véget. Hogy még fájdalmasabb legyen, újra és újra eszébe jutott az első találkozásuk, amikor még azt hitte, most végre megmenekült. 


*


Rögtön odafutott hozzá, amint megérkezett.
- Mit szeretnél? - kérdezte Raphael türelmét vesztve. – Mondtam, hogy hagyj!
- Nem marasztallak, csak amíg itt van dolgod, legalább addig figyelj rám…
- Csak meggyújtom a gyertyát. Mindjárt indulok vissza.
- Holnaptól békén hagylak, hogyha ma tovább maradsz egy kicsit!
- És ennek mi értelme?
- Csak egy este még viselj el és soha többet nem jövök ide! – ha egy kicsit összeismerkednek, majd meggondolja magát... Nincs sok ideje, hogy meggyőzze az angyalt erről, de ha elég ügyes, sikerülni fog. Ma este elnyeri a rokonszenvét, és akkor nem kell békénhagynia. Hogyan is hagyhatná békén azt, aki a legfontosabb neki? Senki sem tudná úgy szeretni Raphaelt, mint ő. Nem hagyhatja, hogy olyan valaki karjai közt kössön ki, aki nem szereti eléggé. Meg kell ettől védeni.
– Csak ma este és aztán soha többet. Esküszöm!
- Tudod mit? –szólalt meg az angyal, miután meggyújtotta a gyertyát. – Ha ez az ára, hogy eltűnj, ám legyen. 


– Hát sikerült! - gondolta Severyn. Van pár órája, hogy bizonyítson. Gyorsan kell cselekedni. Mi az, amivel hamar magához láncolhatná… Pengeélen táncol a kapcsolatuk, és vele együtt az egész jövő. Most nem szabad hibázni. Minden percet ki kell használni, hogy megmutassa mennyire tud szeretni.
De csak tehetetlenül állt ott a templom közepén összefont karral. 


- Nos? Mit szeretnél? – kérdezte az arkangyal pár perc néma csend után. Severyn félve közelebb lépett. Zavartan mosolygott és fogalma sem volt, mit lehetne tenni, ami varázsütésre szimpátiát, sőt szeretetet ébreszt. Egyre jobban haragudott magára. Nem vesztegetheti az időt. Tehetetlenségében és kétségbeesésében csak nőtt benne a feszültség. Már nem érezte a kellemes bizsergést. Ideges volt és tanácstalan.
Kavarogtak a gondolatok a fejében. Mit kellene tenni, amivel örökre elnyeri a viszonzást?
Félve ölelésre nyitotta karjait. 


- Csak, gyere ide. – suttogta. Az angyal készséggel visszaölelt, gondolta, ma még megadja magát, és majd holnap felszabadul.
- Na, így már jó?
- Olyan fontos vagy nekem, Raphael. – Severynnek nagyon nehezére esett kimondania mások nevét, de tudta, hogy ezzel szimpátiát ébreszthet, ezért mégis megpróbálkozott vele. Mindenki szereti hallani a saját nevét. – Te vagy az egyetlen, aki fontos.
- Tudom, de nem szeretném, hogy illúziókba ringasd magad. Tényleg azt szeretném, hogy holnap már ne legyél itt. Mindkettőnknek így lesz a legjobb. Neked is. Jót akarok neked.
- De nagyon fontos vagy – a démon sírós hangon folytatta és arcát az angyal vállába fúrta, hogy ne látszódjanak a könnyei. Nem mindenki kezeli könnyen, ha a másik sírni kezd. – Annyira szeretlek!
-Ne haragudj, én most már mennék. –


Raphael kezdte magát kényelmetlenül érezni, és kioldódott az ölelésből.
– Hidd el, hogy neked lesz a legjobb, ha nem reménykedsz tovább. Én nem szeretlek téged. 


A kijelentés egyszerre elvágott minden reménysugarat. Már nem lehet bizakodni, felesleges próbálkozni. Vége lett a világnak. Hát, hiába volt minden várakozás, hiába volt az érzésekbe ölt energia. Valahogyan vissza kell hozni az elmúlt napok elfecsérelt perceit. Severyn hirtelen úgy érezte a szeretet épp olyan elpazarolható, mint az idő, és azt a keveset, ami végre feléledt benne, most feleslegesen eltékozolta. Ki fogja mindezt visszaadni neki?
Talán még menthető a dolog. Talán nincs veszve minden, de még lejjebbről indulnak, és még kevesebb az idő.
- Félek egyedül, nem akarom, hogy visszamenj, megígérted, hogy ma még maradsz! - hadarta Severyn, érezte, hogy arcából kifut a vér. Forgott körülötte a világ.
–Légy szíves maradj! – mosolyogni próbált, de idegességében ettől csak még szánalmasabban festett. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt: Raphaelt marasztalni kell!
Hányingere lett az idegességtől, amikor érezte, hogy az angyal kihúzza karját a kezei közül és menni készül. 


- Indulok! Holnap már ne legyél itt! –de nem repült ki az ablakon, hanem gyalog elindult a kijárat felé. Bármennyire is menni szeretett volna, érdekelte, hogy Severyn meddig marasztalja őt, és meddig nem adja fel. Tudta, hogy le kellene zárni az egész ügyet és talán többet nem is jönni ebbe a templomba. Amikor először látta a köpenybe burkolózó alakot az emelvény alatt, már akkor tudta. A szeretet reménye miatt jött, mint az összes többi. De a Sátán szolgáinak esélyük sincs ebben részesülni. Elpusztítja őket a láng. 


De vajon Severyn holnap is itt lesz? Remélte, hogy igen. Mint ahogyan eddig minden egyes nap remélte, hogy csekély érdeklődése ellenére is majd megint ott várja őt, egyre lelkesebben. Angyalként nyilvánvalóan gyűlölte a pokolfajzatokat, de ki ne élvezné a helyzetet, ha valaki többszöri elutasítás után is fáradhatatlanul várja őt… Ezt Isten sem rótta fel neki soha. 


A démon leblokkolt és zsibbadó arccal nézte, ahogyan az egyetlen, aki fontos, távolodik a kapu felé. Majd észbekapott és utánarohant. - Itt kell maradnod!- kiáltotta és minden végtagjával kapaszkodott, rácsimpaszkodott a testére, nem engedte megmoccanni sem. Az angyal rögtön próbálta lerázni magáról az eszét vesztett pokoli lényt. Hát, mégis gonoszak mind. Nemhiába gyűlöli őket mindenki. Csak azt nem értette, Isten miért jutalmazza őket a halhatatlansággal.
-Mit művelsz?
-Maradnod kell, azt ígérted, maradsz! - Severyn újra belekapaszkodott, de ezúttal foggal, körömmel. 

Riadtan vette észre, hogy ahol a bőrbe vájt, vér csordul ki. Ennyire nem akarta bántani. De másképp nem lehet…muszáj valahogyan marasztalni őt. Nem hagyhatja, hogy elmenjen. Meg kell óvni őt másoktól. Ha valaki kihasználná, vagy becsapná, az sokkal rosszabb lenne, mint most néhány karmolásnyom. 


-Hagyj már békén! – az angyal felemelte hangját, a fizikai fájdalom hatására ő is elveszítette önuralmát, ütni kezdte a démont.
- Megígérted, hogy itt maradsz, fontos voltam neked! - A cél teljesen eltompította érzékeit, a hangok mintha víz alól szűrődtek volna, a világ elmosódott és a kétségbeesett védekező ütéseket már rég nem érezte, de minden erőtartaléka aktiválódott.


-Elment az eszed, takarodj a templomból, soha nem volt itt keresnivalód. Nézd meg, mit művelsz!
Raphaelnek végre sikerült lefognia a démon minden végtagját és maradék erejét felhasználva a padlóra dobta. Ez elég lett volna ahhoz, hogy egérutat nyerjen - de nem menekült el. Lenézett a szánalmas teremtményre, aki erőtlenül próbált felállni, majd kúszni kezdett de végül azt is feladta. Úgy tűnt valamennyire kijózanodott és esdeklően felnézett.


-Szánnivaló féreg vagy! –szólt az angyal megvetően - Már nem csodálom, hogy senki nincs, aki szeret téged. Ha mindenkivel ezt műveled, jobb lenne, ha eltűnnél a világról. Ha Isten valaha is hibázott, akkor az az volt, hogy téged halhatatlannak teremtett.– 


Már biztonságban érezte magát, látta, hogy nem kell újabb támadásra számítania. 


Hagyta hát, hogy átjárja a győzedelmes érzés, hogy megmenekült. Ezt az érzést csak erősítette, hogy a démon egykori titokzatossága teljesen tovatűnt. A sebeiért jó kárpótlás a látvány, hogy az egykor megközelíthetetlennek tűnő Severyn most sírástól elcsúfultan, száján maszatos vérfolttal fetreng és az ő könyörületét várja. 


- A szeretet lángja elpusztítja a démonokat! Az az egyetlen, ami meg tud téged ölni! - Raphael elnevette magát.
Még angyal létére sem járta át soha ilyen felszabadult öröm.
A győzelem magasztos érzésével indult vissza az Úrhoz. Tudta, hogy még az éjjel égni fog a templom.
Most már nyugalomban folytathatja létét a boldog örökkévalóságban, hogy mindenkihez eljuttassa a szeretetet. És a könyörületet. A legvégső irgalmasságot.

Édes Halál

várlak
és nehéz türelmesnek lenni
ebben a várakozásban
amíg hívatlanul is elérkezel

gyere el és vedd el
a mulandó kínokat és undort
gyere el és tégy
magadhoz hasonlóvá

láthatatlan akarok lenni
éppen úgy, mint Te
ne vegyenek tudomást
rólam sem és ne is említsenek
amíg nem vagyok jelen

gyere el és vigyél messzire
(mondtad, hogy a köpenyed melegít és elrejt
és én dermedt és hideg vagyok
értéktelen az élők között

köpenyed sötét rejteke megóv
és semmissé tesz minden emberit
mindegy, milyen szennyes vagyok
mindegy, milyen senki vagyok
amiként mindegy volna, ha fénylő,
tündöklő életet élnék)

pártatlanul érkezel el mindahányunkért
tudom, hogy nem ítélkezel soha

akkor sem, ha mindent látsz és értesz
és mindenre emlékezel

hát gyere el és tégy
magadhoz hasonlóvá

vedd el a vágyaimat
szabadíts ki emlékeim börtönéből
hadd legyek - miként Te - az
időtlen emlékezés és az örök feledés

gyengéd és elnéző lennék, mint Te
időtlen vagy és biztonságot adó
én is ilyen lennék
azt akarom, hogy Benned veszítse értelmét
minden tovatűnő szenvedésem
hogy ezen a világon soha
semmire ne legyen szükségem
ne vágyakozzak és semmi ne fájjon
sötétséggel borítva merüljek feledésbe
csak Te emlékezz rám, csak Te vigyázz rám

hadd váljak eggyé veled

arctalanul
névtelenül
nemtelenül

hadd legyek a lelkek gyengéd vezetője

Tiéd akarok lenni
és Te akarok lenni

édes Halál

Trondheimben is járt az ősz...

Néhány hangulatkép következik, a trondheimi ősz sajátos árnyalataival.

Fenyegető szürke égbolt. Fenyegetően tornyosuló fákkal.

Ködös kilátások. A köd eltakarja a fájdalmas éleket.

A park távolabbi része is a ködbe vész.

Komor árnyalatok az égen. A Nap rejtőzik.

Templom.

A lenyugvó Nap halódó sugarai.